Isidor von Kiew

Izidor, Kijev és egész Oroszország metropolitája, az antiochiai pátriárka, Dorotheosz apostoli székének helytartója (1439), IV. Jenő pápa legátusa az orosz földeken, a Litván Nagyfejedelemség, Lengyelország és Livónia területén. 1439. december 18-án bíboros-pappá nevezték ki, a Santi Marcellino e Pietro templom címével. Később a Bíborosi Kollégium kamarása (1450–1451), Sabina bíboros-püspöke (1451-től), Cervia egyházmegye apostoli adminisztrátora (1451–1455), V. Miklós pápa konstantinápolyi legátusa (1452), Nicosia érseke (1456–1463), Korfu érsekségének apostoli adminisztrátora (1458–1459), címzetes konstantinápolyi pátriárka (1458–1463), valamint a Bíborosi Kollégium dékánja (1461–1463) volt. Humanista, teológus, a ferrara–firenzei zsinat résztvevője és a római katolikus egyházzal való unió aktív támogatója volt. Izidor azon törekvései, amelyek a Firenzei zsinat unió elfogadtatására irányultak — amit II. Vaszilij moszkvai nagyfejedelem elutasított —, az egyik fő oka lett annak, hogy 1448-ban a moszkvai metropólia gyakorlatilag kimondta autokefáliáját (önállóságát).